Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni,
De cipőt az árva
sehol sem tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
varjú varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.

Darunak,. gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cinegének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi, kutatja,
repül gallyról gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
egyre csak azt hajtja.

Mit csinált a Tücsök nyáron? Búzát? Szólt a Hangya sógor.

Csak muzsikált hét határon. Már ez aztán sok a jóból!

Aztán jött a tél a nyárra, Tél elején sincs búzád már?

S fölkopott a koma álla. Hát a nyáron mit csináltál?

Szomszédjában élt a Hangya, Mit csináltam? Kérem szépen,

Éhen ahhoz ment panaszra, Muzsikáltam – szólt szerényen

S arra kérte, egy kevéske Tücsök mester. –Aki kérte,

Búzát adjon neki télre. Nótát húztam a fülébe!

Nótát húztál, ebugatta

No, hát akkor – szólt a Hangya

Járd el hozzá most a táncot!

Jó mulatságot kívánok!